30°C
30°C
5:10
21:00
30°C
5:10
21:00
nézz rám úgy mintha én lennék a hold, és te a nap, a szél a hajadba kap, én csak csillagokat látok, felém hullanak, azt mondod szép a lelkem, és én csak neked elhiszem.
halott molylepke fekszik a napon, halkan még beszélgetünk.
nézd dobog lám ily remegő finom csók kélyes ösvényét viselő pirult szív, s bőre útján én lepedőm fölött még ízlelem ajkát.
üres a kezem belemélyesztem fogam futó halálba.
keresztben lenyeltem egy kanalat. érzem a hideg fémet a torkomban. a pereme kapar. nyelek és nem tűnik el. a puha nyálkás szövetbe ékelődve belém mélyed. nem tudom hogyan nyeltem le de ott van. a kanál a torkomban. hideg. feszít. szúr. dőf. talán átlyukasztja a nyakamat. talán átszakítja a bőrt és örökké belém ágyazódik. nem tudok enni tőle. minden megakad. ki akarom szedni. valaki segítsen. valaki vegye ki. valaki vegye ki a kanalat a torkomból. a kanállal a torkomban fekszem le aludni.
én vagyok a szél ami cserepesre szárítja a szádat, és te vagy nekem a falevél amit kikerülök a járdán, és az eltaposott csiga az aszfalton. este ha eszembe jutsz megsiratlak. mindig reménykedem, hogy te nem te vagy, és én lehetek én. macskák lehetünk puhán egymásbagabalyodva. de így én csak szél vagyok ami cserepesre szárítja a szádat, és te falevél amit kikerülök a járdán, és eltaposott csiga az aszfalton.
ma elmentem találkozni a lánnyal akivel a buliban flörtöltem. magasabbnak tűnik mint emlékszem rá. felületesen beszélgettünk. suliról és tulajdonképpen csak arról tudunk. meg arról a közös barátunkról akinek a buliján találkoztunk. folyamatosan magyarázkodom magam miatt folyamatosan bocsánatot kérek és ha beszél a szemébe nézek és hümmögök és a szemei kékek mint a coors sörön a hegy ha be van hűtve. a bulin nagyon meg akartam csókolni. beleremegtem a kékségbe. mielőtt eljöttem ittam egy dupla espressót feketén. a buszon az esti kornélt olvastam. nem tetszik a szeme se a hegyes eyeliner a szemén se a szája ami olyan színű mintha szedret evett volna. nem a lánnyal van a baj hanem velem. nem láttam az üvegtigrist na aztán. ő meg nem tudja kicsoda marx. hazafelé a buszon a hármas ülésen ültem ahol lehetetlen olvasni. nem éreztem. semmit sem. a hiányt sem. vágyat sem. olyan voltam mint egy felvétel felhőkről egy művészfilmből. aztán vált a kamera és hazafelé sétálok a bártfai utcán. egyedül. egy lélek sincs. távolodik a kép és nincs zene. kicsi vagyok.
